Gyradiko gyros görög étterem Gyradiko gyros görög étterem Gyradiko gyros görög étterem Gyradiko gyros görög étterem Gyradiko gyros görög étterem

Tegyünk egy fazékba vizet forrni egy kevés sóval és egy csepp ecettel. A sót csak forráskor tegyük hozzá, mert ha az elején tesszük bele a víz forráspontja magasabb lesz, később forr fel!

Amíg forrni kezd a víz, addig a sűrű görög típusú joghurtban elkeverünk egy kevés zúzott, darált fokhagymát és ízlés szerint sót és mélytányérokba adagoljuk.

Egy kis serpenyőben vajat olvasztunk, de csak addig forrjon a vaj, amíg a habja el nem különül. Leszűrjük a habot róla. Lehet szűretlen vajjal is csinálni, de én így tanultam.

A forrásban lévő vízbe óvatosan beleütjük a tojásokat, vigyázva arra, hogy ne durranjon szét a sárgája! Ahogy a fehérje burokszerűen bevonja a sárgáját, de a sárgája még lágy, szűrőkanállal óvatosan kiemeljük a tojglikat és a fokhagymás joghurtágyra helyezzük és ráöntjük az olvasztott vajat.

Isteni reggelinek való, tuti, hogy jó napunk lesz ezután!